> ## Content Index
> Fetch the complete content index at: https://miatyank-es-anyatok.ghost.io/llms.txt
> Use this file to discover other available public pages before exploring further.

# Vajon hány lépcső még a Mennyország?
- URL: https://miatyank-es-anyatok.ghost.io/vajon-hany-lepcso-meg-a-mennyorszag/
- Published: 2026-10-05T18:03:06.000Z
- Updated: 2026-10-12T10:17:28.000Z
- Author: Rea Todorovits
- Tags: ingyenes

A minap szembejött egy cikk: az év kilátója a zempléni János-vár lett, a maga 1050 fokos lépcsőjével. A felütés valami olyasmi volt, hogy ez a lépcsősor akár egyenesen a Mennyországba is vihetne. A fotón a kilátó valóban gyönyörű – szinte lebeg a fák koronája felett. Kétség sem fér hozzá, hogy hamarosan én is ott állok majd a lábánál, és megmászom az összes fokát.

De még mielőtt a kilencszázadik lépésnél valószínűleg kiköpném a tüdőmet, elgondolkodtam. Vajon tényleg: hány lépcsőfok még a Mennyország?

És egyáltalán, miből vannak azok a fokok? Simára koptatott márványból, vagy elhibázott döntésekből, amikre most kell rátennünk a testsúlyunkat?

A klasszikus kép szerint ott áll egy nagy, nehéz kapu, előtte meg Szent Péter. De vajon hogy néz ki? Jóidőben jóképű, fiatal, szigorú tekintetű kapuőr, vagy inkább egy leharcolt, fáradt idegen, mint a Fogarasi úton a piros lámpánál az életért kuncsorgó fickó? Az a férfi, aki észrevétlenül rászoktatott arra, hogy a kocsiban a váltó mellett mindig lapuljon legalább egy százas apró. Mi van, ha Péter nem a felhők felett áll kulcscsomóval, hanem nap mint nap behajol az ablakunkon, és azt nézi, letekerjük-e az üveget?

**És honnan tudjuk majd, hová szól a jegyünk?**

Elképzelem a jelenetet: beszállunk abba a névtelen, hatalmas liftbe, ahol a kezelő ránk néz, nem szól egy szót sem, csak végigméri az életünket a cipőnk orrától a szemünk sarkában ülő ráncokig, majd megnyomja a gombot. Súlytalanul lebegünk majd felfelé, vagy meghalljuk a rozsdás sodronykötél reccsentsét, ahogy a mélybe ránt?

Van mostanság egy AI-reklámsorozat. Egy férfi repked benne össze-vissza, hol az Univerzum sötétjébe tör be, hol lélegzetelállító tájak, vad szurdokok felett lebeg. Alatta valami végtelenül simogató, altatódalszerű zene szól, ami azt suttogja nekük, a gyanútlan nézőnek: *látod, ilyen lesz, amikor itt vége van. Könnyű, szép és gondtalan.*

Egy ideig szerettem nézni. Aztán elkapott a szorongás. Félni kezdtem, hogy ez a csávó egyszerűen le fog esni. Majd azon kaptam magam, hogy egyre kilátástalanabbnak éreztem a pasi helyzetét. Nem értettem, miért nem húzza már be a féket, engedi ki a kerekeket és keres végre egy leszállópályát. 

**Mert mindig repülni nem lehet. Van, amikor dönteni kell a megérkezés mellett...**

Ehelyett a lágy, altató zene mögött folyamatosan hallani véltem a képzeletbeli útvonaltervező rideg hangját: *„Újratervezés. Haladjon tovább háromszáz métert, majd forduljon jobbra.”*

A céltalan lebegés talán nem is szabadság. Lehet, nem más, mint menekülés.

És egyáltalán. Vajon miért olyan fontos nekünk az, hogy hány lépcső még a Mennyország?

Mi van, ha nem felfelé kell menni? Mi van, ha épp a legfelső fokon ülünk mindannyian, csak túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy észrevegyük – és közben mi magunk gyártjuk le a saját belső bugyrainkat meg a szétfolyó, szürke mindennapokból összeeszkábált poklainkat?

Mert nyilván te sem tudod letagadni: voltál már olyan mélyen a saját sötétedben, hogy a pokol tüzét érezted a bőrödön. És voltál már olyan elviselhetetlenül, tisztán boldog is – egy ölelésben, egy pillantásban, vagy csak egy egyedül átkávézott, napfényes reggelen –, hogy egy másodpercre egynek hitted magad az Univerzum minden csodájával.

Mi van, ha a Mennyország nem egy helyszín, ahová megérkezünk, hanem egy állapot, amit elfelejtünk belakni?

Persze hogy számít, mi vár ránk odaát. Nem mindegy, hogy a mérleg melyik serpenyője billen meg, és hogy a zárt ajtó mögött a feloldozás vár-e, vagy a számonkérés.

De mi van, ha a végső elszámolásnál Péter nem azt kérdezi majd, hány lépcsőfokot másztunk meg lihegve, hanem azt: mit kezdünk a lépcsőfordulókban állókkal?

Mert amíg itt vagyunk ezen az oldalon, addig van beleszólásunk a történetbe. Most tehetünk valamit, amitől a mellettünk lépkedőnek is picit könnyebbé válik az a bizonyos következő fok. A többit meg majd megbeszéljük a kapuban.

💡

Ha tetszett ez az írás, támogasd az oldal működését havonta egy fél kávé árával, vagy évente egyszer! A te hozzájárulásod is segít abban, hogy ezek a gondolatok függetlenül és szabadon születhessenek meg.

[Támogatom az oldalt (990 Ft/hó)](#/portal/signup/monthly)

Nem szeretnél még előfizetni?

[Iratkozz fel az ingyenes hírlevélre itt](#/portal/signup/free)

Ha már a közösség tagja vagy, lépj be – várlak szeretettel!

[Belépek](#/portal/signin)