A nagyüzem

A kőolaj finomításában van valami félelmetesen nyers és megtévesztő. ​Adott egy sűrű, csúf, fekete folyadék. Kellemetlen a szaga, ragad, nehéz, és ha rákerül valamire, megfojtja a növényt, elpusztítja a talajt, beleragad a bőrbe. Aztán ezt a nyers, nyomasztó anyagot átengedik a hőségen, a nyomáson, a finomítón – és mi lesz belőle? Üzemanyag, ami mozgásban tartja a világot.

Selymes krém az arcra. Gyertyába való tiszta paraffin. És petróleum, ami fényt ad a sötétben.​A világ kivétel nélkül imádja a végeredményt. Imádja a selymes krémet, a gyertyafényt, a tiszta, meleg lángot az asztalon.​

De a finomítóról senki nem szeret beszélni. Mert a finomítóban nincs semmi romantikus. Ott hőség van, korom, gőz, magas nyomás és súlyos égési sérülések.​

Kevesen tudják, de a világ legelső kőolajfinomítóját nem egy milliárdos amerikai üzletember építette fel, hanem egy Ignacy Łukasiewicz nevű lengyel gyógyszerész 1856-ban. És Łukasiewicz élete nem a csillogó sikerekről szólt, mielőtt átalakította volna a világot. Börtönben ült politikai fogolyként, nincstelenül kezdte a laboratóriumi kísérleteit, és amikor végre felépítette az első finomítót, a sors egyetlen csapással törte ketté az életét.​ Meghalt a hároméves kislánya, Marianna. A gyász szétmarta a szívét, de a csapásoknak nem volt vége: nem sokkal később a kőolajfinomítója is a lángok martalékává vált.